...dermedt téli bogár...

...éjszakai gondolat...

És betoppant a tél. A csendes éjszakában sűrün hullt a hó, beborítva puha takaróval a várost. Lassan lépdeltem a sárga lámpák alatt. Ölelésed hűlt helyére a hóesés szőtt dermedt sálat. Az arcomra hulló hűvös hópelyhek közzé sós-langyos könnycseppek gördültek. Lábam alatt a hóban egyre mélyebbek és súlyosabbak lettek a nyomok, ahogy észrevétlenül rám telepedett nyomasztó nehezékként a felismerés fájdalma. Csonka szerelem magánya köt gúzsba...

...világítás...

...őszi vándor...

...őszi erdő...

...faluvégen...

...fogódzó...

...pásztorlegényke...

...régi ház...

...ablakban...

"Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék,
Hogy az egész világ láthatóvá váljék,

Megértő szemekkel átnéznének rajtam,

Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam..."

...kapualjban...

A szerelemnek múlnia kell...

"Ha sírsz, a szemed ne takard el
Miért titkolnánk
Hogy egy kicsit nehéz..."
(Zorán)

...boszorkányszombat...

...az éjszaka lila bársony-bűbájjal borította be az égboltot....

...üres múlt...

"Ha lenne jövő, a múlt végül üresen áll..."
(Dés László)

...üres vonat...

"Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?..."
(Dés László)

...városi hajnal...

"Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja."
(Tóth Árpád)

...vihar...

...széttárta szűrke szárnyait a vihar...

...margaréta...

...árnyak kertje...

...rózsák...

"A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit...."

(Saint-Exupéry)

...szerelmi szappanbuborék...

...flörtölő tekintet...

A leselkedő Hold

A tízedik emeleti tömbházlakás meztelen ablakán a TeliHold pimaszul-incselkedve leselkedik amikor vetkőzöm, vagy épp az álmokkal keveredett szuszogásomat bámulja, ahogyan lassan csordogál a párnára...

...odvas fa...

,,,a semmiben kezdődik és a végtelenbe jut...

...színfolt a szürkeségben...

...ékszervíz...

...esőgyöngy...

...és szerteszét gurultak az eső gyöngyszemei...

...Ítélet helyett...

Vadnak születtünk, az utca nevelt,
Senki nem vigyázott ránk!
A beton házak között nem várnak csodák,
Így lettünk mi megátkozott nemzedék!
Soha nem láthattál könnyet a szemünkben,
Ha volt is, észre sem vetted.
Ha féltünk, egymástól vártunk bíztatást,
Így lettünk mi megátkozott nemzedék!
Ítélet helyett! Én nem vádolok senkit,
Nem is kérhetem, hogy szeressetek.
Ítélet helyett! Nézz önmagadba,
Téged az sem érdekel, hogy mi van velem!
Ítélet helyett! Nemzedékemért
Csak annyit kérhetek, hogy szeressétek a gyerekeket!...
(Pokolgép)

...az álmok fája...

"Álmodj tovább,

Lássd ha égig érnek a fák..."
(Emberek)

...erdő mélyén...

...üres léptek...

"tétova léptek tünt zaja..."
(L.N.)

...tűzvarázsló...

...árny...

"...fölkel az ősz és lopni lopakszik az az éjben..."

(Radnóti)

...a rock katonái....

Robbanjon a hang,
Lángoljon a fény,
Emelje a kezét, aki csak él!
(Ossian)

...méreg...

...bájital...

...társas magány...

"Hosszan ültök ezer éve a padon,
Életetek lassan érik a napon,
Tegnapotok, holnapotok a padon,
Virágzik a szátokban az unalom."
(Ghymes)

...fehér álom...

...most tél van, és hó, és csend, és....magány...

...az éjszaka csodái...

Hatalmas pelyhekben hullt a hó. Már éjfél is elmúlt, ugyan, de nem számított. Szaporáztam lépteimet, de vigyáztam, hogy az éjszakai város csodái mellet ne suhanjak el csak úgy. Tudtam, hogy ránk várnak... Ehhez ketten kellünk, de sietni kell, mert a hajnal közeleg. És ezek a csodák csak napfelkeltéig élnek. Hazaérve, kézen fogtam Kedvesemet, és már indultunk is gyűjtögetni a téli éjszaka apró kincseit a városban... Hajnalig sétáltunk így, kéz a kézben. Álmélkodva csipegettük fel a szanaszét gurult rengeteg káprázatos pillanatot... Ilyenkor különösen sok csoda terem: csöndes, hófödte játszótér, magányosan szundikáló öreg padok, csillogó, játékos, vidám hópelyhek, fehér fátylú fák, pislákoló, álmos utcai lámpák, fáradtan elterült árnyékok, békésen alvó tömbházak....

...téli karcolat...

...felismerés...

Utálom, mikor rád gondolok! És mégis naponta többször is beengedlek, mikor kopogtatsz az emlékeim kapuján. Ráadásul nem is magadtól jössz. Mindig én hívlak, mitöbb követelem, hogy gyere. Húzlak, vonszollak, cibállak, csakhogy itt légy. Velem. De ha már itt vagy, nem engedlek közel. Csak azért rángatlak magamhoz, mert statisztának kellesz hiú vágyaimhoz...